A mozi születése Franciaországból származik, amikor a Lumiere fivérek feltalálták a kinematográfot. Az ez után következő években az egész világon elkezdődött a munka a művészet új eszközével. Létrejöttek a korai filmstúdiók, többek között a Gaumont. Legismertebb korai gyártásvezető volt Pathé Fréres, aki 1896-ban forgatta első filmjét, majd további 400-at a Gaumont-nál.
A némafilm korszakban volt egy szürrealista korszak, melynek legjelentősebb alkotása volt Salvador Dali és Luis Bunuel közös alkotása, az Andalúziai kutya. A francia film később megújult és létrehozta a filmes avantgárdot. Az első világháború megváltoztatta a nézeteket a művészetekben is. Megpróbálta kizárni a valóságot. Ekkor kezdett vásári mulatságból művészetté válni. Vezető egyénisége Luis Delluc rendező volt. Nem volt egységes stílusirányzat, a rendezők külön csoportokat képeztek a különböző stílusok között. Az expresszionista film a lelki indulatokat tükrözi a vászonról, áthatja a félelem alaphangulata, mely az őt körülvevő világ támadó és ellenséges mivolta szül. A romantikát áthatja a szenvedés és a meg nem értés.
A francia avantgard az impressziunizmusból alakult ki, melynek lényege a világ ellen és a korábbi művészetek ellen való lázadás. Az impresszionizmus mozgóképesítése lehetőséget adott a gondolatoknak és emlékeknek is, ezzel egy kiterjedt kifejezőeszköze lett a művészetnek. Ennek a kifejezésmódnak Abel Gance volt az első megjelenítője, majd több rendező követte, Louis Delluc, Germanie Dulac, Julien Duvivier, Albert Cavalcanti, Carl Theodore Drever, Jean Enstein és Marcel L’Herbier. A korábbi színpadias ábrázolástól nem volt könnyű elszakadni a filmnek ebben a korai szakaszában. Az elszakadás újítás volt, erre nagyon jó példa Delluc Láz című filmje, mely már montázson alapuló gondolati ábrázolást mutat be. Az impresszionista művek kiemelkedő példája Drever Jeanne d’Arc szenvedéseiről című filmje, mely a közeli felvételek segítségével ábrázolja a gondolatokat.
Az impresszionizmus ideje alatt, több rendező kísérletezett az új művészet még fel nem fedezett eszközeivel, ebből jött létre az avantgard. Cavalcanti Yvette című alkotása már egy átvezetés az avantgard felé. Ezután elkészült Germaine Dulac Spanyol ünnep és Beudet asszony mosolya filmje, mely az érzelmek mellé már kritikát is tett alkotásába. Az eddig kialakult filmtől való eltérést René Clair alkotta meg, nála született meg a film ritmusa. Fontos alkotása volt a Felvonásköz, melyet egy balett előadás szünetére készített. Ebben a filmben már egy olyan valóságtól elrugaszkodott szubjektivitást láthatunk, amit előtte még sosem. Az avantgard megtestesítője volt Man Ray, aki Franciaországban élő amerikai fényképész és festő volt. Forgatókönyv nélkül improvizált. Őt követően több fiatal tehetség készített filmet a szabad asszociációra.
A húszas évek végén létrejött a Cinema Pure, vagyis a francia filmiskola. Annyiból számított ez iskolának, hogy később egy új irányzat fejlődési útvonala volt. Ez egy csoportosulás volt, mely rendezők alkotásai már nem tartoztak az avantgard-ba. Ekkor készült Clair Florentin kalap-ja is. Clair a tiszta film megvalósítására törekedett és félt a hangosfilm következményeitől. 1930 utáni filmjei voltak a Párizsi háztetők alatt és A millió. René Clair mestere volt a francia iskolának és előfutára volt a költői realizmusnak.
A klasszikus korszak 1930 és 1960 között volt. A két világháború között megteremtődött a lírai realizmus. Ekkor kezdte pályafutását a híres festő fia Jean Renoir. Két jelentős kezdeti filmje a Nagy ábránd és a Játékszabály, melyek minden idők legjobb filmjei a kritikusok szerint. Később, az ötvenes évek folyamán főként az irodalmi művek adaptálása került előtérbe.
A II. világháború után Európa filmművészete főként az olasz neorealizmust követte. Az új hullám rendezői új eszközökhöz nyúltak, új beállítások és új zenehasználat jellemezte a filmeket és megszületett a modern filmelmélet. Ekkor kezdtek alkotni a mára már klasszikusnak számító rendezők, Francois Truffaut, Jacques Rivette, Jean-Luc Godard, Claude Chabrol és Éric Rohmer. Az új hullám legkiemelkedőbb filmjei voltak Jean-Luc Godard Kifulladásig, Agnes Varda Cléo 5-től 7-ig, Alain Resnais Szerelmem, Hirossima. Claude Chabrol főként lélektani thrillereket készített.
Az 1980-as éveket a filmtörténetben Jean-Jacques Beineix Diva és a Betty Blue jelentette, továbbá Luc Besson Élethalálharc, A nagy kékség és Leos Carax A Pont-Neuf szerelmesei alkotások tették valódi kultusszá. Az 1990-es évek már más kategóriába tartoznak, egy elképzelt, lehetetlen valóság került filmre. Elsősorban Jean-Pierre Jeunet Delicatessen és az Elveszett gyerekek városa jelentették az évtized életérzését. Az évtized közepén mutatták be Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiáját. Az évtizedet méltán zárta Jeunet egy nagy sikerű filmmel, az Amélie csodálatos élete alkotással.
Jelen évtizedünkben a francia filmgyártás visszaesőben van. Ez többnyire egyrészt a televízió, továbbá a magasabb költségvetésű amerikai filmek keresettebbek. Mindezek mellett a világ legrangosabb filmfesztiválja Franciaországban kerül megrendezésre minden évben Cannes-ban, ezzel is a filmművészet bölcsőjének hódolva.